
Project Europa 2035
- A hirdetés mentése sikerült
„Úgy tűnik, hogy a NATO végül minden számításunk és előjelzésünk ellenére nem esett szét. Mind az angoloknál, mind a németeknél tévedtek azok az előrejelzések, melyek szerint a jelenleg regnáló kormányok képesek lesznek megtartani a többségüket, de a legpesszimistábbak is azt mondták, hogy ha más nem, akkor koalíciókkal a hatalom közelébe maradnak. A mai választások éjszakáján azonban látszik, hogy mindkét vezető európai nemzetnél az autoriter - nemzeti vonalat képviselő FD (Für Deutschland) és az angol CFB (Chance For Britain) kormányzóképes többséggel fog kormányt alakítani”
Fél éve ezzel a hírrel nyitottuk a reggeli rovatunkat, és mostanra szilárdan látszik, hogy ezen győzelmek a nyugat-európai államokra dominóként hatottak. A NATO-párti kormányok nemcsak teljes politikai változást hoztak a kontinensen, hanem a NATO erejét is maguk felé billentették. A német-francia-angol hadiipar új fejlesztései egyenértékűek a mostanra megzuhant USA-val.
A partneri kapcsolat jövőbeni fennmaradásának érdekében a védelmi szövetség a mai nappal hivatalosan is csak katonai és kereskedelmi szövetséggé alakult, ezt maga az új főtitkár írta alá két helyettesével egyetemben. A régi-új szövetségi rendszer európai tagjai együtt kihirdették az EU2035 programot, amely nemcsak gazdasági megújulást, de erősebb és központibb európai identitást hirdetett meg. Az átfogó ipari fejlesztések mellett többek között az általuk „leszakadtnak” bélyegzett államok visszaintegrálási tervét is közzé tették, amely a V4 tagállamai között hatalmas felháborodást keltett.
Az USA a projekt támogatására létrehozta az EFORT, mely állításuk szerint mindössze tanácsadói feladatokat fog ellátni a NATO nemzetei között. Az EFOR továbbá kiképző és logisztikai alegységként fog működni, amely segíti a jövőbeni támogató csapatok idetelepítését.
A Bundeswehr továbbá két hónap múlva esedékesen kihirdetett egy összfegyvernemi hadgyakorlatot a cseh határ mentén, mely egy esetleges ellentámadást szimulál majd. A hadgyakorlaton részt vesz az Egyesült Királyság és Franciaország is.
A Project EU2035-ről egyelőre még csak a főtitkár beszélt átfogóan sajtónyilatkozatában, az ezzel kapcsolatos cikkgyűjteményünket az alábbi linken találják meg:

Keleti ellenségesség, mélyülő krízisben a NATO
- A hirdetés mentése sikerült
Hatalmas a NATO-ellenes láz Európában. A tavaly indított eljárás óta a NATO egyik legnagyobb európai kiképző-országa, Románia, valamint Olaszország is megkezdte az amerikai katonák haza küldését és az amerikai támaszpontok felszámolását, ezzel hivatalosan is kilépve az észak-atlanti védelmi szövetségből.
Eközben az infláció rohamosan nő világszerte. Az éhezés és az anyagi bizonytalanság rengeteg embert kényszerített az utcára, és rendszerszintűvé vált a lopás. Az elsődlegesen érintett területek jelenleg Spanyolország, Szerbia, Ukrajna, és Románia, de már az amerikai kontinensen is egyre több a zavargás. A helyi államfők ezért radikális döntéseket kellett, hogy hozzanak, annak érdekében, hogy a gazdaság ne omoljon össze.
Keleten pont ezen folyamatok ellentétjét lehet megfigyelni. A korábbi híradásainkban említett kínai és iráni szövetség, illetve az ezt övező országaiban gazdasági fellendülés volt megfigyelhető az utóbbi pár hónapban, amely még több ázsiai és afrikai országot fordított kelet felé. Dél-Afrika újonnan megválasztott vezetője nagy boldogsággal jelentette ki, hogy a terveit egy jobb Dél-Afrika érdekében a CSAT-hoz való csatlakozásban látja.
Szerbia államfője, Cvet Noa a következőt mondta egyik sajtótájékoztatóján Európa jövőjével kapcsolatban:
“A világ a feje tetejére fordult. Az eddig rendíthetetlennek gondolt Nyugat az összeomlás határán van. De ahogy mondani szokták, ha egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik. De jelen esetben az országoknak el kell dönteni, hogy az éhezést választják, vagy a szólásszabadság végét…”
Az USA eközben kihirdette a “Teknős protokollt”. Az egész országban bunkereket és erődítményeket építenek, megpróbálva biztosítani Amerika érzékeny pontjait egy erősebb ellenféllel szemben. Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság, a NATO három utolsó országa pedig a helyi választások miatt aggodalmaskodik, ugyanis az elégedetlenség az USA-val szemben egyre csak növekszik.
Maradjanak velünk jövő héten is, amikor vendégünk, Duszák Hável haditechnikai és külügyi szakértő fog átfogóan beszélni a CSAT humanitárius terveiről, Lengyelország, és Livónia közös hadgyakorlatairól, és a csehországi élelmiszerhiány-tüntetésekről.
Viszontlátásra!

Livónia függetlenné válása
- A hirdetés mentése sikerült
“Győztünk! A medve a térdre kényszerült, és szelíd…” - nyitotta meg beszédét a livóniai miniszterelnök, Piotr Ratuotas 2025. augusztus 10-én virradóra, az orosz csapatok Moszkvába kergetését követően.
A három évig tartó konfliktus, amely eleinte egy belaruszi rendszerváltásból indult, végül befejeződni látszik. Az Oroszországi Föderáció hadserege majdnem teljes vereséget szenvedett, köszönhetően a Livóniát támogató Baltikumnak, és annak a ténynek, hogy Oroszország nyersanyagai több mint 20%-át a sikertelen csernaruszi konfliktusra használta fel.
Azonban szakértők állítják, hogy a Baltikum és Lengyelország nem lehettek képesek önmagukban elegendő támogatást adni az újonnan kialakuló országnak. A függetlenedés bejelentését követően Livóniát majdnem azonnal elismerte feltételek nélkül Lengyelország és Litvánia mellett az Egyesült Államok mint új nemzet, amely miatt a legtöbb szakértő a szálakat ismételten az USA felé vezeti vissza.
Piotr miniszterelnök továbbá kijelentette, hogy a nemzet, habár új, de “romos, és tele van szeméttel,” amelyből feltételezhetően nemcsak a háború utáni pusztításra utal, hanem a nemzeten belül található nagylétszámú, magát orosznak valló polgárra is, amely ellenezte Piotr hatalomra lépését.
Eközben Moszkvában hatalmas tömegek gyűlnek össze egy demokratikusabb rendszerváltásért; ennek ellenére a Kreml a livón területeken maradt érzékeny hadianyag-kutató intézmények miatt aggódik, melyek potenciálisan NATO-kéz alá kerülhetnek.
További híreinket a livóniai konfliktus potenciális utóhatásairól a weboldalunkon olvashatják, valamint Duszák Hável haditechnikai és külügyi szakértő fog tartani összefoglalót YouTube-csatornáján élő adásban a három hosszú év eseményeiről, illetve a Kína és Irán által 2 éve felállított katonai és gazdasági együttműködés, a Canton Protocol stratégiai szövetségi szerződés, avagy CSAT eredményeiről:

Sudéta vidéki krízis (Sudeten Crisis)
- A hirdetés mentése sikerült
"𝑯𝒂 𝒐𝒄𝒖𝒓𝒓𝒊𝒅𝒐 𝒍𝒐 𝒒𝒖𝒆 𝒏𝒂𝒅𝒊𝒆 𝒆𝒔𝒑𝒆𝒓𝒂𝒃𝒂: 𝒍𝒂 𝒒𝒖𝒊𝒆𝒃𝒓𝒂 𝒅𝒆 𝒍𝒂 𝒅𝒊𝒑𝒍𝒐𝒎𝒂𝒄𝒊𝒂 𝒆𝒖𝒓𝒐𝒑𝒆𝒂"
Megtörtént, amire senki sem számított - az európai diplomácia csődje (El Mundo - Spanyolország)
"𝑻𝒓𝒐𝒕𝒛 𝒍𝒂𝒏𝒅𝒘𝒆𝒊𝒕𝒍𝒊𝒄𝒉𝒆𝒔 𝒅𝒆𝒎𝒐𝒏𝒔𝒕𝒓𝒂𝒕𝒊𝒐𝒏𝒆𝒏 𝒌𝒂𝒎 𝒆𝒔 𝒛𝒖 𝒆𝒊𝒏𝒆𝒎 𝑰𝒏𝒕𝒆𝒓𝒗𝒆𝒏𝒕𝒊𝒐𝒏 𝑨𝒏𝒈𝒓𝒊𝒇𝒇 𝒊𝒎 𝒕𝒔𝒄𝒉𝒆𝒄𝒉𝒊𝒔𝒄𝒉𝒆𝒏 𝑺𝒖𝒅𝒆𝒕𝒆𝒏𝒍𝒂𝒏𝒅."
Az országos tüntetések ellenére, intervenciós támadás történt a cseh Szudéta-vidéken. (Die Tageszeitung - Németország)
"𝑵𝒆𝒅𝒐𝒑𝒖𝒔𝒕𝒊𝒎𝒆, 𝒂𝒃𝒚 𝒔𝒆 𝒓𝒐𝒌 1938 𝒐𝒑𝒂𝒌𝒐𝒗𝒂𝒍!"
Nem hagyjuk, hogy 1938 megismétlődjön!
(Minden cseh nyomtatott - és elektronikus sajtótermék az alábbi címmel publikál)
Mint ahogyan fentebb olvasható, a 2028 május 12-én történt European Expeditionary Force - a továbbiakban: EFOR - támadás egységesen közfelháborodást váltott ki az európai lakosságból. Emellett, sorra érkeznek a konfliktustól elhatárolódó, illetve azt elítélő nyilatkozatok a világ minden pontjáról. Természetesen, a helyzet komplexitását még további mélyíti az amerikai önkéntes csapatok jelenléte is. A Bundeswehr álláspontja szerint, nyílt provokációra került sor, így az intervenciós műveletet demilitarizálási kényszerként magyarázzák. Csehország, a Varsói Szerződés idejétől fogva az egyik - lakossági szinten - legfelfegyverzettebb állama az európai közösségnek. Az EFOR drónfelvételei alapján, aktív katonai járműforgalom volt tapasztalható a májusi offenzíva megindítása előtt a Hranice - Pastviny - Studánka - Trojmezí vonalon. Hadműveleti célként a továbbiakban csak "hranicei zsáknak" nevezett övezet azonnali megszállása, a leendő déli frontvonal dél-keleti irányba történő mozgatása, illetve kiegyenesítése, valamint a határszakasz birtoklása volt megjelölve a Bundeswehr - EFOR közös műveleti parancsnokság részéről.
A WarLeaks - ekkorra már nem független - katonai portál beszámolója a nap eseményeiről a 2028 május 22-i összefoglalójában: A feladat végrehajtására a szászországba diszlokált Panzerpionierbataillon 4, Ebersbach település irányából indított offenzívát május 12. virradóra. A drón és helikopter támogatással biztosított - alapvetően gépesített gyalogsági - behatolást, a Panzerpionierbataillon 4 rohamutász alegységei, illetve az EFOR önkéntesek egészítették ki a balszárnyon. A gyors haladás érdekében az S308-as jelölésű főúton történt a járműkonvoj mozgása egészen Hranice település északi határáig. Itt - feltételezhetően - kézi páncéltörő gránátvetővel felszerelt inszurgens egységek tették mozgásképtelenné, a zászlóalj első Puma harcjárművét. A gépesített egységek azonnali tűzpárbajba kezdtek az ellenálló csoportokkal, míg egyes EFOR és BW rohamutász alegységek a közeli erdőségben törtek előre a Hranice-patak irányába.
Az első belövések a Hranice-patak déli partja felől érkeztek, a BW tűzcsoportokat földhöz szegezve erőteljes géppuska tűzzel. Mindeközben az EFOR egységek a patak településhez közeli övezetében kerültek heves ellenállásba. A célpontok azonosítása roppant nehézkes volt a magas aljnövényzet okán. Az ellenálló - azonosíthatatlan - cseh egységek hatékonysága a remek álcázóképességgel rendelkező egyenruhájuknak, és természetesen helyismeretüknek is köszönhető volt. Az EFOR, illetve BW által septében telepített vezénylési pont komolyabb tűzerő ellenében már nem tudott védelmet nyújtani. Lőtávolságon kívülre kellett szorítani az ellenséget, miközben párhuzamosan a gépesített gyalogság a légierő támogatásával felszámolja az ellenállást Hranice településen. Félő volt a német - amerikai (?) alegységek számára, hogy bekerítés áldozatává válnak. A következő rohamuk alacsony létszámú átkarolással, nem mellesleg agresszív erőlökéssel tudta csak stabilizálni az erdei frontvonalat a centrumban. Rengeteg sebesült árán volt képes a támadó fél biztosítani a vezénylési pont biztonságát. Az erdő mélyén több géppuskafészek és egyéb tüzelőállás volt található, melyeket a cseh fél már tudatosan épített ki. Tudtak a támadásról, jól reprezentálja az elsőként semlegesített Puma esete is a település határában.
A déli irányba történő előrenyomulás szerepelt a BW frissített harcparancsában. Az erdő megtisztítását követően pedig dél-keleti irányból benyomulni Hranice település területére. A település határát megközelítve erőteljes támadás és roham vette kezdetét. Itt szembesültek a BW - EFOR egységek első ízben a valós ellenfél kilétéről.
"Erősen csillogó fémet láttam a perifériámban, mire oda fordítottam a fejem és a karabélyt már lerohantak minket, bent voltak az állásunkban. Furcsa sapkákat láttam egyeseken, olyanokat mint a történelmi filmekben. Minden irányból lőttek ránk, üvöltve jöttek. Nekik semmi sem számított..."
/nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő EFOR lövész, aki túlélte a rohamot/
A patakmederben több orosz egyenruhás holttestet is azonosítottak. Itt merült fel először a kérdés, hogy vajon milyen nemzetiségű ellenféllel is állnak szemben.
Az előretörés, az egybefüggő erdőség határán akadt meg a német fél részéről. Támogató géppuskák és könnyű tüzérségi eszközök bevetésére került sor a cseh oldal részéről. Az esetek többségében repeszhatású gránátokkal operáló cseh milicisták itt fedték fel valós kilétüket. "Smert Vragam Svobody - ezt kiabálta, miközben magára robbantotta a haldokló orosz, vagy tudja a franc kicsoda az a katona a lövészgödröt. Két társamat súlyosan megsebesítette ez az öngyilkos akció. Tudtam, hogy 300-as. Ez volt a protokoll a livoniai konfliktusban is, nincs hadifogság. A tűzcsoportomban szolgáló két srác nemrég mozgosított bajorok voltak. Jól beszéltek angolul, aznap többet már nem beszélgettünk." /nyilatkozta egy "Texas" hívójelű EFOR szakaszparancsnok/
A BW és EFOR egységek, a rengeteg sérült ellenére törékeny veszteséget okoztak a hranicei erdőben a cseh milicistáknak. A nap végére a front megmerevedett, mindkét fél a könnyű tüzérségi eszközök alkalmazására kényszerült.
Hranice bevétele még napokig eltartott, a zsák nem zárult be, pusztán kissé délebbre húzódott. Ugyanez a jelenség mondható el a teljes délkeleti frontvonal egészéről. A Bundeswehr és EFOR erők néhány kilométert tudtak mindösszesen előrenyomulni. A hadműveleti célként megjelölt Chen - Sokolov - Karlovy Vary vonalat nem sikerült elérni.

A színfalak mögött
- A hirdetés mentése sikerült
Az eddigi elmélet, amely szerint minden, az utóbbi 30 évben történt konfliktus mögött az Egyesült Államok áll, igaznak bizonyult. A livóniai háború során rengeteg felvétel szivárgott ki mind orosz, mind livóniai oldalról, ahol erős amerikai akcentussal angolul beszélő katonák végeznek rajtaütéseket és egyéb harci feladatokat orosz támaszpontokon, lőállásokon. Az eddig önkéntesnek, valamint amerikai “copycat”-nek hitt külföldi csapatok azonban nagyobb támogatási háttérrel rendelkeznek, mint azt akárki gondolta volna.
Több aktív katonai szolgálatot végző személyt azonosított egy, a háborúval foglalkozó Discord szerver egy régebbi katonai interjú alapján, amely egy lengyel támaszpontról készült, még a konfliktus elött. Habár ez bizonyítéknak még nem feltétlen elegendő, több más felvétel is előkerült ennek hatására, amelyen amerikai katonák a határ átlépése előtt letépik a felvarróikat, valamint több felvétel is készült, melyen amerikai tengerészgyalogosok érkeznek meg az elfoglalt livóniai repterekre.
A bizonyítékok és az ennek kapcsán felmerülő nyomás hatására az Európai Közgyűlés nyomozást indított, amelyből rövidesen kiderült, hogy a Lengyelországban és a Baltikumban állomásozó csapatok parancsot kaptak a határ átlépésére, és a livóniai erők fegyveres támogatására.
Litvánia szóvivője a következő módon reagált az Európai Parlament előtt:
“Mindannyian tudjuk, hogy Amerika döntései mögött az áll, hogy a New Deal 2 hatástalannak bizonyult. Azonban ez nem indok arra, hogy egy potenciális harmadik világháborút szítsunk ilyen meggondolatlan cselekedetekkel! Túlságosan közel kerültünk az oroszlánhoz, és ezt nem hagyhatjuk szó nélkül! Habár a keleti megerősödés a CSAT által nagy veszélyt jelenthet ránk, az biztos, hogy eme veszélyt nem Amerika segítsége által kívánjuk megoldani a közeljövőben. Bocsásson meg a mélyen tisztelt parlament a fogalmazásért, de amit az USA tett, az bunkó, és arcátlan dolog volt e téren, hiszen nemcsak a NATO személyében nem volt pofája cselekedni, de a sajátjában sem! Véleményem szerint eleget táncoltunk egy olyan bordalomnak, amely nemcsak befolyásolta az elmúlt időszakban a döntéseinket, de még meg is próbált minket valamelyest még jobban kisemmizni, és még inkább bábjává tenni a New Deal 2-vel, hogy utána büszkén dobhasson minket a harcmezőre a saját szabadságának megvédése érdekében…”
Az Európai Parlament továbbá Amerikával szembeni függetlenedésről tárgyalt, valamint az amerikai csapatok teljes körű kivonásáról az Unióból. Habár Németország és Franciaország ellenezték ezeket a döntéseket, a parlament többi résztvevője majdnem egyhangúan szavazott a NATO felelősségre vonásáról, és a NATO-ból való fokozatos kilépésről.
Magyarország, Lengyelország és a Baltikum, valamint Csehország röviddel a közgyűlést követően hivatalosan is kiléptek a NATO-ból.
További információkért kövessék Facebook, és Twit... elnézést, X-oldalunkat, ahol többek között a New Deal 2 hatástalanságáról is tájékoztatást ad önöknek Shiro Ádám riporter.

Livoniai függetlenségi háború
- A hirdetés mentése sikerült
Az előző cikksorozatunkban már írtunk az elharapódzó tüntetéssorozatról, amely Nyugat-Oroszországot sújtja, de úgy tűnik, hogy a mai nap reggelén Minszkben robbant a puskaporos hordó.
Az elmúlt hetekben Konev helyettese, Piotr Ratuotas vette át a hatalmat, ám úgy tűnik, hogy ezúttal nem sikerült sem rendőrséget, sem a hadsereget az oldalára állítani. Mindössze egy nap alatt felállt az új államapparátus, hisz az „Ellenzéki Tömb” már fű alatt rég készült erre a feladatra. Az eddigi adminisztráció tagjait tárgyalás nélkül kivégezték, a bűnösök teljes névlistáját az új kormány portálján tették közzé.
Livonia kinevezett államfője továbbá kihirdette, hogy a reggeli katonai támaszpontot ért rakétacsapást preventív módon az Oroszországi Föderáció intézte, így minden ellenlépést meg fognak tenni, hogy az áldozataikat megtorolják.
A Livoniai kék-fehér-sárga sávos zászlók a szentpétervári tüntetések alatt is feltűntek, és több nyugat-orosz településre is kitették ismeretlen fegyveresek a lobogót. A szakértők azt mondják, hogy egy újabb szakadár köztársaság emelkedését láthatjuk, ám jóval nagyobb területen, mint Csernarussziánál. Lettország, Litvánia és Észtország bejelentették, hogy nyersanyaggal, hadianyaggal és humanitárius segélyekkel támogatják Livonia népét, még Lengyelország biztosította az új államfőt teljeskörű támogatásukról.
Az orosz fél még nem reagált a helyzetre, ám forrásaink azt állítják, hogy délig ötvenezer behívót küldtek ki online a hatóságok.
Egyelőre még kevés tudott a szituációról, a legtöbb információhoz Telegram és Reddit csatornákból jutottunk, illetve geolokált képekből. A külügyi és haditechnikai szakértőnk Duszák Hável kettő órától tart egy összefoglalót élő adásban.
Addig is percről percre adásunkat az alábbi linken tudják követni.

Csernarusz eleste
- A hirdetés mentése sikerült
Pont két éve kezdődött el a háború Csernarusszia és az Oroszországi Föderáció között, akkor nem is gondoltuk volna, hogy Dávidként fog ellenállni ez az apró nemzet Góliát ellenében.
Mára teljesen tiszta, hogy a nyugati támogatások és önkéntesek ellenére a háború a vége felé közeledik, ahogy Novigrad utcáiba behatolnak az orosz rohamegységek előőrsei.
A háború jelenlegi fázisában elmondható, hogy bár az ország 95 százaléka orosz fennhatóság alatt áll, a mély erdős területeken továbbra is partizánakciókat hajtanak végre a beszivárgott és továbbra is harcoló kormánypárti alakulatok. Az angol hírszerzés szerint a második évfordulón a támadó fél veszteségei elérték a 200.000 főt, melynek legalább fele sebesült. A védekező fél hivatalosan 40.000 elesettről számolt be egy hónappal ezelőtt, az elmúlt egy hétben pedig sem a kormányfőt, sem pedig a stábját nem tudta elérni egyetlen hírportál sem.
Az orosz kormányfő továbbra is elutasította a diplomáciai kapcsolatot az általa agresszornak tekintett Nyugattal, így az európai államok továbbra is az USA-ra támaszkodnak gáztartalékaik feltöltésével kapcsolatban.
Ivan Konev fehérorosz államfő a mai nap reggelén rejtélyes módon meghalt. Konev majdnem harminc évig vezette a keleti szatellitállamot vaskézzel; az elmúlt négy évben öt nagy, egész országra kiterjedő rezsimellenes tüntetést fojtott el a rendőrség és a hadsereg. A hírek hallatára a nép újra utcára vonult, és közben északon, a cári Oroszország fővárosában, Szentpéterváron szimultán lobbant fel a szikra a szankciók sújtotta nemzet népének szívében.
A tüntetésekről a percről - percre tudósításunkat az alábbi linket követheti:

Kitört az Orosz - Csernarusz háború.
- A hirdetés mentése sikerült
Kitört az orosz - csernarusz háború.
Európai idő szerint hajnali ötkor Alexandr Orlov elnök elrendelte az orosz csapatok bevonulását az egykori szovjet tagállam területére. A két hónapja függetlenséget kiáltott állammal eddig diplomáciai úton próbált a Kreml kiegyezni, ám mára teljesen nyilvánvaló, hogy ez kudarcba fulladt.
A dél-zagoriai határátkelő kameráinak felvételei alapján az orosz haderő gépesített egységei páncélos támogatással hatoltak át a szinte ellenállást sem tanúsító ellenőrzőponton.
A beérkező hírek alapján a Csernogorszk és Novigrad nemzetközi reptereket a helikopterekkel odaszállított VDV tartja, de a különböző forrású videók alapján épületenként szorítják őket vissza.
Orlov elnök úr a Facebook-oldalán közölt videójában felszólította a Csernarusszia hadsereg és határőrség minden egységét, hogy tegyék le a fegyver és térjenek vissza a családjaikhoz. Az elnök úr továbbá azt is nyilvánvalóvá tette, hogy azzal, aki ellenállást tanúsít, keményen elbánnak.
Ezzel szemben a szakadár állam kijelölt vezetője, Bohdan Szmelnik egy rövid nyilatkozatot adott ki a népének és védekező alakulatoknak:
„Semper Viva!” - zengi a lobogónk az igazságot. A csernarusz nép örökké élni fog, és most van az ideje annak, hogy a lövészárkokkal és védművekkel szavatoljuk is ezt a mondatot. Ragadjuk meg a puskát, irányozzuk be a lövegeinket és tartsunk ki. Bátor az, aki harcol a szabadságért!
Vajon meddig lesz képes egy 3,5 milliós ország kitartani az orosz föderációval szemben? A szakértőink azt mondták, hogy a közhiedelemmel ellentétben esélyes, hogy egy második csecsen háborúhoz hasonlatos konfliktussal állunk szemben. Hozzá kell tenni azt is, hogy a regionális Roszgvargyija és Zöld-tengeri flotta raktárainak elfoglalásával számos ütegre, szállítójárműre, és IFV-re tett szert a csernarusz védelmi erő. Ehhez hozzátartozik az is, hogy azt már tudni lehetett, hogy az ott M-zárolt 150 T-72, 26 T-64, és 24 T-55 típusú harckocsikat integrálták a saját haderejükbe.
A Semper Viva, NAPA és Slava CHDKZ Telegram-csatornákra kikerült videók alapján arra lehet következtetni, hogy az elmúlt két hónapban és valószínűsíthetőleg már fedetten jóval azelőtt is aktívan készítették fel az állásaikat a háborúra. Több felvételen lehet látni épített beton bunkereket, mélyre ásott lövészárkokat, aknamezőket és mozgósító pontokat.
A háborúról percről percre rovatunkat ezen a linken érik el:

Egyesült Államok hadipara a csőd szélén
- A hirdetés mentése sikerült
A Boeing, Remington, Colt és további három nagy hadiipari vállalat adta el az érdekeltségei nagy részét, és óriási leépítések zajlanak most, hogy az állami megrendelések lecsökkentek. Carter elnök kihirdette a New Deal V2 programját, amely szándéka, hogy két éven belül hetven százalékkal csökkenti a munkanélküliséget infrastrukturális fejlesztések segítsgévével
A dollár a tavaszi értékéhez képest a felére csökkent, ám a szakértőink úgy látják, hogy elértük a mélypontot és a zuhanás a bejelentett programok miatt stabilizálódott.
Az elnök továbbá sikeres tárgyalásokat folytatott a NATO kelet-európai tagjaival. Lengyelország, a Baltikum, Románia és Csehország értékesíti hadianyagának azon részét, amely eredendően szovjet-orosz termék. Az eladott felszerelések után a USA kedvező áron biztosít nekik a felgyülemlett készletekből bármit, amire igény van. Carter elnök terve szerint ez újabb fontos összegeket hoz majd az államkasszába, ám a német Rheinmetall is hasonló keretek között és jó feltételekkel biztosítja az utánpótlást az európai államoknak, ezzel is versenyre kényszerítve az USA-t.
Úgy látszik, hogy néhány afrikai országon kívül nincs érdeklődő a haditechnikára, a nyugati világ zöme jelenleg a kialakult világválsággal küzd.
Vajon Carter elnök honnan fog a New Deal V2-re forrásokat előteremteni, ha nem ürülnek le a hadi raktárak?

Bedőlt a US Dollár árfolyama
- A hirdetés mentése sikerült
Az aranytartalékot ért támadás után a dollár elveszítette a fedezete zömét. Úgy látszik országszerte megismétlődni látszik a fekete péntek, a tőzsdék kongatják a vészharangokat. Az elmúlt egy hétben kétszáz öngyilkosságot rögzítettek a hatóságok olyan befektetők részéről, akik csődbe mentek a dollár gyors gyengülése miatt.
Húsz államban folynak jelenleg is tüntetések, melyeket különböző szakszervezetek összefogása hívott életre. Országszerte több mint négymillió ember vonul az érdekképviseletek ernyője alatt.
A tüntetések több helyen nagy károkat okoznak, az erőszakosabb csoportok több autót gyújtottak fel, közel három tucat boltba törtek be és az első két halálos áldozatot már igazolták is a hatóságot.
A legfrissebb híreinket az alábbi linken érik el:

Támadás az USA aranytartalékai ellen
- A hirdetés mentése sikerült
Ma országszerte több kormányzati épület és bank ellen terrortámadásokat követtek el ismeretlen tettesek. Minden helyszínen súlyos összetűzések és tűzharcok alakultak ki a túszokat is ejtő csoportok és a rendőrség között. Forrásaink azt állítják, hogy a célpontok egy része az aranytartalék nagyobb százalékát tárolta. Jelenleg még hivatalos megerősítés erről nem érkezett, de a kormány elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését országos szinten. John Taylor vezérezredes sajtótájékoztatóján arra kérte a lentebb felsorolt és érintett települések lakosságát, hogy a saját biztonságuk érdekében maradjanak otthon, zárkózzanak be és működjenek együtt a kirendelt hatóságokkal.
Ha követni szeretné a fejleményeket, ezen a linken eléri a percről -percre tudósításunkat.